ߤSHAMAN KING¤ß
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Shaman King
 
Szereplők
 
Xtrák
 
Fanart
 
Fanfiction
 
Minden, ami sámán!
 
Szerepjáték
 

A lélekutazásról

A sámánizmus az emberiség egyik legrégibb világszemléleti és gyakorlati
rendszere. Igazán egységes rendszernek nem is nevezhető, hiszen a világ
minden földrészén létezett valamikor élő hagyományként - sok helyen létezik
ma is -, ezért az egyes népek tradíciói igen különböznek egymástól. Az alap,
a lényeg azonban megegyezik. Ennek egyik legfontosabb jellemzője, hogy
mindent élőnek tekintenek. A létezés maga az élet. S mint élő lénynek,
mindennek, mindenkinek lelke van. Az embereknek, állatoknak, növényeknek,
köveknek, vizeknek, a szélnek, a Napnak, a Holdnak és a csillagoknak, a
felhőknek, de még a helyeknek is. Ezt a lelket energiának is felfoghatjuk. A
sámánok, illetve a magyar hagyományban a táltosok (régebbi szóhasználattal
tátosok) képesek voltak ezeket az energiákat érzékelni, velük kapcsolatba
lépni és kommunikálni. Mint a magyar táltos - tátos szó is mutatja,
tudatukat kitárták, kitátották e világ előtt, mely hétköznapi
tudatállapotban nem érzékelhető. Az úgynevezett lélekutazás, ősibb szóval
révülés (rév = átkelő) során a valós világ e szélesebb területén tett
céltudatos tevékenység segítségével hoztak válaszokat kérdésekre, gyógyírt
betegségekre, láthattak jövőbéli és múltbéli eseményeket. Mindezt az a
felismerés tette lehetővé, hogy lelkünk legalább két részből áll. Egy
úgynevezett kötött lélekből, mely testünket nem tudja elhagyni, ezt őrzi
lélekzet szavunk. A másik rész azonban, melyet szabad léleknek nevezhetünk,
elhagyhatja testünket, hogy oda később visszatérjen (Ekkor valaki "magához
tér"). Ezt hívták íznek a régiek nyelvén. A szabad lélek álmaink során is
vándorol, de akkor nem tudjuk irányítani.

Noha úgy érezhetjük, a táltosok, sámánok világa letűnt korok ködös
homályába veszett, ez nincs így. Éppen, mert ember-, és világ megközelítése
mély bölcsességről, hatalmas tapasztalatról, egységes felfogásról
tanúskodik, olyan szemléleti és gyakorlati rendszer, melyet mai,
felgyorsult, elmagányosodott, betegségekkel és széttöredező emberi
kapcsolatokkal terhelt életünkben is alkalmazhatunk. Sőt ma legalább akkora
szükségünk van rá, mint egykoron.
Emberi lényként mindannyiunkban megvan a képesség -ha különböző mélységben
is-, hogy életünket a táltos-sámán szemlélet segítségével értsük meg és
tegyük egésszé, egészségesebbé, teljesebbé.
A tanítás alapvető célja a lélekutazás biztonságos megtanulása. Utazás egy,
a hétköznapi tudatunkkal nem érzékelhető világba, a szellemek, mélyebb
önmagunk világába a belső erő és tudás növelése érdekében. A résztvevők a
dobolás, csörgőzés, éneklés és tánc ősi módjait is használják, hogy
megtanulják e megváltozott tudatállapot elérését, találkozzanak szellemi
segítőikkel, és elsajátítsák a különböző gyógyító módszerek alapjait.
Csodálatos, megható élmények, szellemi és lelki felfedező utak során
megtanulják az ősi, mélyen emberi módszerek biztonságos és erkölcsös
használatát a mindennapi életben, hogy önmaguk és mások égető gondjaira
magyarázatot és megoldást találjanak.

A "Hétrétű Tátos Ösvény" rétjei (szintjei):
Első Rét: A lélekutazás
Második Rét: Lélekrész visszatérítés
Harmadik Rét: További gyógyító módok
Negyedik Rét: Halál és meghalás
Ötödik Rét: Beszélgetés fákkal, madarakkal
Hatodik Rét: A szellemek hangja - Tátos éneklés
Hetedik Rét: Tánc a szellemekkel

 
Shaman King fanlist

 
Milyen nap van ma?
2024. Október
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Sámánok
Indulás: 2004-11-17
 
Óra
 
Linkek
 
Szavazás
Hogy tetszik az oldal új arculata?

Nemrossz...
Jobb volt a régi!
Nekem nagyon tetszik, eddig ez a legjobb.
Elfogadható.
Jó, de szerintem a régivel sem volt semmi gond.
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Te mit gondolsz...
 

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints